Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú,
sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes,
hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó
nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparosok;
- : mert bűnnek
nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és isten
angyalkáit szaporítani talán még erény
is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg
szárnytalanul is, úgy zuhantam,
bukóröpülésben, íves vinnyogással, a biztonság
kínzón-vakmerő erejével, mint egy
berepülő-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti
az ember, ki meg
akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a
világ minden lebegő
pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki
szelíd, szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis-
és nagyipari módszereit,
estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak mind a
hét feje tökkelütött, és különben is
a Sárkány csak arra jó, hogy levágják neki mind a
hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég ennyit
tudnotok a
mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a
Paradicsomban sem
szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pirosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem
sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem
szeretek, de ha muszáj:
egyszer bőven elég.
Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen,
kiszámíthatatlan,
kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen,
B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom nektek,
hogy az a Sárkány nem is
olyan tökkelütött, s azt se higgyétek, hogy
Meseország valami különös világ,
mindennapi dolgok történnek ott is,
tegnap például vekkerszínű strandfelhő úszott a palatetőn s a walesi
hercegérsek elsőszülött
fia szinkrofazotront szült egy okker éjszakán, de
mire megjöttek a mentők, elfolyt már a
nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem,
elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc
Jóska Rhesus-
faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belőle a
golyóscsapágyakat, hát nem egy
bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg ki nem derült, hogy
folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi
baj, mindezt csak
úgy mondtam, mert épp eszembe jutott,
bukórepülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudományom:
az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok
békét a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt, hogy
megkérgesedett,
pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi
mindent kibírt, ami - nem
vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő,
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne
csodálkozzatok a primitív
törzseken, melyek szentnek tartották az őrülteket.
Hát nézzétek e kérges, e becstelen
agyvelőt, kislányok, kisfiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit, szelídet,
gyolcspendelyűt, tollseprű-
szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem, aki nem lettem angyal,
tollsöprűszárnyú, sztaniol-
glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig, kicsi édes,
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással, a biztonság
kínzón-vakmerő erejével
zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”,
csak ennyit
mondjatok:
„szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd
felebarátodat gázkamrába
küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
villamosszékbe ültetni, mint
tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul köpni, mint
tenmagadat; szeress felebarátodra
atombombát dobni, mint tenmagadra; szeress
felebarátod húsán hízni, mint
tenmagadén” - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt,
közöttetek, ezen a rögös,
sziklás, gödrös, ismeretlen terepen,
kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele
fogok halni.
Van egy jó barátom, vízirigó az illető,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni mohos kövek
alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre tördeljem e
sorokat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem leghosszabb
századában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek
eljövendő
kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése