WC-fülke áll az előtérben, de ezt az olvasónak nincs honnan tudnia; az író és az alakok közös titka ez. A vécés néni a fal előtt áll, egyik kezében, a balban pemzli, akkora, mint egy kisebbfajta meszelő, a másikban jól látható, nagy ácsceruza van. Elmélyülten, fejét kicsit olykor félrebillentve, fogával nyelve hegyét harapva ír valamit a falra. Néha egy-két lépést tesz hátra, s mint akinek tetszik az, amit írt, elégedetten mosolyog. A néni lába előtt nagy, elhasznált konzervdoboz, benne festék. Néha a jobb oldali falon, vagy a bal oldalin, esetleg mindkettőn egyszerre árnyak tűnnek fel, furcsa hangok és zajok hallatszanak. Ilyenkor a néni ijedt gyorsasággal mártja be a pemzlijét, és sebesen lefesti, amit az imént fölírt; a pemzlizéssel egyidőben jó hangosan átkozódni is kezd.
NÉNI
Szégyentelenjei! Annyi szégyen sincs bennük, amennyit a szemükbe tehetnének! Csak firkálnak itt mindenfélét, pazarolják a ceruzájokat, amiket a szüleik vesznek nekik drága pénzen. Meg az eszüket is pazarolják, ha van az ilyeneknek olyanja. Hát az Isten már nem veri meg soha az ilyeneket? (A falon árnyak jelennek meg, gyors pemzlizés, ahogy az árnyak és zajok eltűnnek és megszűnnek, Néni ismét írni kezd, de most már a fal egy másik helyére; kissé mozgó szájjal betűzi a saját szövegét; ismét árnyak, megint pemzlizés.) Így blamálni, így blamálni egy Arany Jánost! Méghogy versek! Nem félnek az Istentől?! Hogy sorvasztaná le mind a tíz körmüket az Úr! Mert ezeknek nincs szentségük, azért tanítják őket írni, hogy ilyesmiket firkáljanak a falra. De bezzeg haza, a szüleiknek nem írnak hónapszámra egy levelet se, várhatja az anyja-apja, hogy írjon két sort, de arra nincs ideje, erre meg van, arra nincs ceruzájok, erre meg van. Jaj, uram, büntesd meg őket! (Árnyak el, Néni ismét ír, sőt most már rajzol is, ilyen messziről nem látni, mit, újabb árnyak, megint pemzlizés.) És ezek a rajzok! Mért nem megy az ilyen festőiskolába! Mert oda tandíj kell, itt meg ingyen lehet garázdálkodni! Jaj, Uram, micsoda rajzok, jön az embernek ki a gyomra! (Árnyak el, Néni most már írás közben is, de halkabban, mintegy magának beszél.) Mert az igazság az, hogy már egy jó idő óta senki sem ír a falra semmit. Régebb tele volt mindenfélével, még el is szórakozgattam rajta, volt egész nap mit olvasni, nem unta magát az ember. Jött az ellenőr, és parancsba adta, hogy a sok szöveget le kell meszelni, aztán valahányszor jött, gondoskodtam, hogy mindig friss mész legyen a falon, hogy lássa, van itt munka elég! De egy idő óta sehol semmi. Unom is magam, meg aztán az ellenőr is megharagudna, ha nem lenne mit lemeszelni. (Árnyak, gyors pemzlizés.) Csak elkapnék én egyszer egy ilyent, egy ilyen garázda csibészt, meg se állnék vele a rendőrségig. Vagy van itt erkölcs, vagy nincs! Vagy el kellene venni tőlük a ceruzájokat. Amikor bejönnek, meg kéne motozni őket, s amikor mennek ki, visszaadni nekik. (Árnyak el, ismét ír, amikor kész van, mintha kicsit belefáradt volna, ceruzáját köténye zsebébe ejti, kissé hátrább lép, nézegeti a feliratot, és nem veszi észre, hogy most két férfi jön be, és a háta mögött megáll.)
ELSŐ FÉRFI
Jó napot!
NÉNI
(összerezzen): Jaj istenem! (A pemzlivel a fal felé bök, Második férfi azonban megfogja Néni karját.)
MÁSODIK FÉRFI
Ne! Ne!
NÉNI
(Elsőhöz): Jaj, maga az, ellenőr úr?!
ELSŐ
Én hát, ki lenne más.
NÉNI
Épp most pemzlizem ezeket a… Jaj, vénasszony létemre is sül ki a szemem, ahogy olvasom őket!
MÁSODIK
Tessék csak hagyni. (A falhoz lép, betűzget.) Nagyon jó! (Élvezi.) Micsoda rímek! Remek! (Elsőhöz.) Tudja maga, mi a költői hasonlat? Na, ez az! (Ujjával a falra mutat.) Na nézze csak meg, vagy talán tudja?!
ELSŐ
(kissé szeppenten): Nem. (Odalép, olvassa, de látszik rajta, hogy ezután sem tudta meg, mi a költői hasonlat.)
MÁSODIK
Aki ezt írta, istenadta tehetség! Én mondom, az én szimatom nem csal, érdemes lenne utánanézni, ki írta, esetleg beadni valami iskolába.
NÉNI
Hát… Én is látom… De ha egyszer tilos.
MÁSODIK
Hány tehetség kallódik így el! Mert ha jól meggondoljuk, ez is egyfajta folklór, akárcsak a viccek. Mennyi névtelen alkotó! (Nénire néz.) Hát nem?
NÉNI
I-igen.
MÁSODIK
És még a versek válságáról beszélnek! Nem tartják önök jellemzőnek, hogy ezeket a dolgokat az ifjak versbe fogják, s nem prózában írják meg? (A falhoz lép.) Ez az aforisztikus tömörség!
NÉNI
Csak ne lennének olyan disznók, hogy az ember ájul el, én nem is olvasom el, mert eltörött a szemüvegem, s amikor a rajzokat meszelem le, direkt behunyom a szememet.
MÁSODIK
Nekünk ez kell. Ez az őszinte pillanat, ezt meg kell ragadnunk.
NÉNI
Én azért csak lemeszelem. Mert még nézni se tudom.
ELSŐ
Nem kell lemeszelni. Tilos. Mától kezdve tilos. (Körülnéz.) Van még ezen kívül?
NÉNI
(értetlenül): Nincs.
ELSŐ
Miért nincs? Mert lemeszelte, azért nincs. Meg fogom büntetni, mert lemeszelte. Ki mondta magának, hogy lemeszelje?
NÉNI
(ijedten): Hát nem tetszik emlékezni? Épp az ellenőr úr még régebb. Azt tetszett mondani, hogy levon a fizetésemből, ha nem meszelem le. Hát nem azt mondta akkor az ellenőr úr?
ELSŐ
Az akkor volt. Ami akkor volt, akkor volt. Most más van.
NÉNI
De hát én ezt most nem értem akkor.
ELSŐ
Az nem fontos, hogy értse, maga csak ne meszelje le. Megértette?
NÉNI
Nem. Ezelőtt két évvel azt is tetszett mondani, hogy el tetszik bocsatni az állásomból, ha nem meszelem le.
ELSŐ
Ezért most meg kellene büntetnem magát.
NÉNI
Én Istenem! Mit vétettem?
ELSŐ
(komoran): Lemeszelte.
NÉNI
Egy évvel ezelőtt meg azt tetszett parancsba adni, még az elsötétítés idején, hogy naponta háromszor meszeljem le.
ELSŐ
Akkor az volt, most ez van.
NÉNI
Ezelőtt még egy hónappal azt tetszett mondani, hogy naponta ötször…
ELSŐ
Ezután nem fogja lemeszelni, illetve… (Másodikra néz.)
MÁSODIK
Magyarázza meg neki.
ELSŐ
Parancsára! Értettem! (Nénihez.) Na: a tavaly le kellett meszelni, most nem kell lemeszelni. Világos?
NÉNI
Nem.
ELSŐ
A tavaly a kormányzó úr, valamint a Városi Közüzemek, továbbá a Polgári Köztisztasági Intézet tizenkilenc per huszonnégy per kétszázötvenhárom számú napiparancsa alapján és értelmében arra utasítottam, hogy meszelje le. Most ez megszűnt, így hát ne meszelje le. Értette?
NÉNI
Nem.
ELSŐ
(magyarázólag Másodikhoz): A vénasszony mindig nehézfejű volt.
MÁSODIK
Hagyja csak, majd én megmagyarázom. Ezeket a verseket ugyebár nem meglett emberek, nem ősz fejű vének, hanem ifjak írják a falra. Ezt érti?
NÉNI
Igen.
MÁSODIK
Mikor ezeket írja az ifjú, ugyebár egyedül van. Érti ezt?
NÉNI
Értem.
MÁSODIK
Amikor pedig az ifjú itt és így egyedül van – őszinte. Még mindig érti?
NÉNI
Igen.
MÁSODIK
Nos, mi, akik mindent gyűjtünk, kíváncsiak vagyunk erre az őszinte pillanatra, arra az őszinte pillanatra, amikor az ifjúság legbensőbb dolgait kiírja a falra, vall önmagáról, elképzeléseiről, estébéestébé… érti ugye?
NÉNI
Értjük.
MÁSODIK
Na, ezért többet ne meszelje le. Mi majd jövünk és elolvassuk, és csak azután meszelheti le, hogy legyen helyük a többieknek is írni a falra. Megértette?
NÉNI
Meg.
ELSŐ
Maga tehát nem meszel, nem pemzlizik, nem sikál, nem kapar, nem fest! Érti?
NÉNI
Igen.
MÁSODIK
Tehát magától függ az a kép, amelyet én és a kollégáim magunknak az ifjúságról kialakítunk. Nem kicsi dolog, nénike! Maga egy honleány! Hogy lássák, van ifjúságunk! Lássa mindenki: nem halt meg az ifjúságunk. Nem kicsi dolog! Egy egész ifjúság képe, egy egész ifjúságé! (Lelkesítően megveregeti Néni vállát, mindketten el.)
NÉNI
(kábán áll): De hát… az ifjúság… a fronton… vagy a javítóintézetben… (Hirtelen kihúzza magát, szinte büszkén veszi elő ceruzáját, a falhoz lép, motyogva.) Így már más, így már van… értelme van. Így már, istenem, van értelme… (Szünet.) Helyettük. (Szünet.) Egy ifjúság… istenem, egy egész ifjúság…
[Ajánlom a többit is elolvasásra, vannak még bőven gyöngyszemek, a címadó darab is például :) Online elérhető itt.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése