Hívott, azt
mondta, szerelmes valakibe,
nem pont abba,
akibe hivatalosan kellene,
sokaknak
fáj, többek közt neki is, próbál szépen élni,
rendesen,
felelősséggel mások iránt, nehéz,
egyre
nehezebb.
Hívott, azt
mondta, szeretne testben élni,
csak nem
pont ebben, amelyben éppen most,
ki akar
vetkőzni önmagából, át akar vetkőzni
valaki
másba, aki önmaga, és ennek nincs köze
az apjához,
pontosabban van is meg nincs is,
egy biztos,
ő nem lesz a saját apja,
hiába kapta
meg a nevét, most leveti
egyszer s
mindenkorra.
Hívott, azt
mondta, furcsán van ez a férjével,
az
alkohollal, mindkettő hívogatja, a gyerekei
szintén, ők
is ott vannak, meg az anyja, aki szintén
alkoholista
volt, most ő kivel tartson őszintén,
más is
iszik, nem csak ő.
Hívják ők
Istent is rendszeresen, hol felveszi,
hol nem,
vagy csak ők nem hallják, mit mond,
hiba van a
vonalban talán, én meg már lassan
egyetlen
hatalmas, szőrös fül vagyok, egyetlen
hatalmas,
túlerőltetett szív, hallgatok és dobogok,
aztán
kimegyek a kertbe, tördelni a szőlő
elburjánzott
indáit, megbolondult, fut a fűbe,
fut a fára,
fut mindenfelé, a sorsa kergeti,
a sorsa elől
menekül.
Beáll Jézus
a kisfurgonnal, kérdi, mi volt ma,
a
csomagtartóra dobáljam fel az egészet,
a letördelt
szőlőindákat, felférnek, az összevissza
tördelt
sorsokat, van itt hely bőven, hajigáljam
az egészet a
kereszt hegyébe, alábújik ügyesen,
hórukk,
megindul, hegymenet, így megy ez
földön, ég
alatt.