2020. július 19., vasárnap

Szabó T. Anna: (Ott, ahol élsz)


Ott ahol élsz, ott láss csodát.
Egy cefreszagú almafát.
Vadmurok ernyőjén a foltot.
Egy piros falat, mikor boldog.
Hullott szilvákat, pocsolyákat.
Ahogy a vad nyár mindent áthat.
A napunk úgyis lemegy egyszer.
De addig: fogd, és ne ereszd el.

2020. július 5., vasárnap

Lackfi János (Cím nélkül)


Hívott, azt mondta, szerelmes valakibe,
nem pont abba, akibe hivatalosan kellene,
sokaknak fáj, többek közt neki is, próbál szépen élni,
rendesen, felelősséggel mások iránt, nehéz,
egyre nehezebb.
Hívott, azt mondta, szeretne testben élni,
csak nem pont ebben, amelyben éppen most,
ki akar vetkőzni önmagából, át akar vetkőzni
valaki másba, aki önmaga, és ennek nincs köze
az apjához, pontosabban van is meg nincs is,
egy biztos, ő nem lesz a saját apja,
hiába kapta meg a nevét, most leveti
egyszer s mindenkorra.
Hívott, azt mondta, furcsán van ez a férjével,
az alkohollal, mindkettő hívogatja, a gyerekei
szintén, ők is ott vannak, meg az anyja, aki szintén
alkoholista volt, most ő kivel tartson őszintén,
más is iszik, nem csak ő.
Hívják ők Istent is rendszeresen, hol felveszi,
hol nem, vagy csak ők nem hallják, mit mond,
hiba van a vonalban talán, én meg már lassan
egyetlen hatalmas, szőrös fül vagyok, egyetlen
hatalmas, túlerőltetett szív, hallgatok és dobogok,
aztán kimegyek a kertbe, tördelni a szőlő
elburjánzott indáit, megbolondult, fut a fűbe,
fut a fára, fut mindenfelé, a sorsa kergeti,
a sorsa elől menekül.
Beáll Jézus a kisfurgonnal, kérdi, mi volt ma,
a csomagtartóra dobáljam fel az egészet,
a letördelt szőlőindákat, felférnek, az összevissza
tördelt sorsokat, van itt hely bőven, hajigáljam
az egészet a kereszt hegyébe, alábújik ügyesen,
hórukk, megindul, hegymenet, így megy ez
földön, ég alatt.