Páskándi Géza: Betyárrigmus ötvennyolcban

Benkő Levente Volt egyszer egy '56 című könyvében találtam:

Páskándi Géza: Betyárrigmus ötvennyolcban

Szamosújvár, Rózsa Sándor...

Szemem előtt kötél táncol.

Hej, sok idő telt azóta,

De tán áll az akasztófa,

s ha Isten felviszi dolgod,

mert bár magas a fa ága

csalóka a magassága,

távol a mennyei kolhoz,

 de ez közel a pokolhoz.

Elgondolom: milyen talmi;

Éppen odafönt meghalni,

Hiszen a halálos ágyig

az ember mind fönnebb vágyik

S mire feljut két méterre

Kilóg szegénynek a nyelve.

Vagy mert zuhant alacsonyra,

Gúnyból húznák a magosba?

Szamosújvár, Rózsa Sándor...

Szemem előtt kötél táncol.

Haj, sok idő telt azóta,

De tán áll az akasztófa...

Egy cigányné megjósolta

Anyámnak az ócskasorba'

Hogy meghalok, hogy elvérzem

Vagy tán akasztófán végzem.

Most, az atomkor határán

Lógjak egy primitív spárgán?

Villamosszék, halálvonat

Kell, nem kötél, s szamárfogat!

Akasztódjék, ki arra jó,

Tuskófejűeknek való.

Nem gyilkoltam, fosztogattam,

csak tanácsot osztogattam,

mert a szegény diákgyerek

nem szól, hanem csak pityereg...

Nos, hát ez volna a bűnöm.

Három-négy év, és leülöm.

Persze jobb volna most lassan

Sétálgatni egy lugasban,

Olvasgatni, virslit falni,

Jégbehűtott sört nyakalni,

csókot kérni egy-egy lánytól

s csak az ágyban lenni bátor,

de hát akkor ki bűnhődött?

És miből él börtönőröd?

Viselkedj hát türelemmel,

Hiszen ő is munkásember!

Olyan nagyon nem is bánom.

Egy ideig lesz lakásom,

Nem fogja a házbért kérni

Elsején majd Irén néni,

S végre elmondhatom bátran,

Hogy nem élek szabadságban.

Welszi bárdok újratöltve

Egyszer így, linkként, hogy az eredeti oldalon lehessen gyönyörködni benne:
http://eletbenmaradnanak.hu/comics/arany-janos-a-walesi-bardok/
(és hadd mondjam el, mennyire zseniálisnak tartom az ötletet :D)

És akkor a vers maga is:

Arany János: A walesi bárdok

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim –
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. –
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

“Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény –
Parancsol Eduárd –
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

“Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

“Elhullt csatában a derék –
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

Emléke sír a lanton még –
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! – S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. –

S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. –

Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
“Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.