DP (Ivan Karamazov): El

Menjetek csak el tőlem, ti kedves jóbarátok,
fordítsatok hát hátat, mint áldásnak az átok,
megbotlottam, hát nyilván belém kell rúgjatok ti,
tiszta Tátra-tüdőtökből most fújjatok ki.

Menjetek csak el tőlem, ti kedves jóbarátok,
hogy rágná ki az illem azt a gyönyörű szátok,
a formaság legyen majd hűtlen tihozzátok,
mikor képmutatásotok lovasszobrává váltok.

Menjetek csak el tőlem, ti kedves jóbarátok,
míg én szívem közül majd kiszedem a mákot,
ti bólogassatok, mint akik mindent tudnak,
csak ha nem kellene, éppen akkor alusznak.

Menjetek csak el tőlem, ti kedves jóbarátok:
hiszen ti nem öleltek, hiszen ti csak vadásztok,
azt lesitek, hibát vajon mikor találtok,
mély sebből egy halált vajon mikor csináltok.

Menjetek csak el tőlem, ti kedves jóbarátok,
Isten majd meghallgatja a ti jámbor imátok,
sajnálom, hogy kezemet sokszor megfoghattátok:
nem tudtam, hogy titokban a lelkem felfalnátok.

Demény Péter: Vers az elvekről

Kérem tisztelettel,
a mi elveink, ezt jegyezzék meg,
rendíthetetlenek,
és ha mi azt mondjuk,
hogy nem tűrjük a hosszú körmöket,
akkor nem tűrjük, arra mérget vehetnek,
SENKITŐL, kérem tisztelettel,
az a kislány, hát az valóban,
de az ő apja támogatta két padunk felújítását,
ez azonban tényleg csak kivétel,
ezt megérthetik,
és az a srác is, nahát,
milyen szemfülesek, igazán,
de az ő anyja a szülői bizottság elnöke,
tudják-e, hogy arisztokrata származású,
nos, igen,
de egyébként hajthatatlanok vagyunk,
kérem tisztelettel,
hajt-ha-tat-la-nok.

Kurt Vonnegut: Macskabölcső

(egy igencsak rövid részletben.)

>>
... És eszembe jutott Bokonon könyvének Tizennegyedik Könyve, amelyet előző este végigolvastam. A Tizennegyedik könyv címe: "Mit remélhet a Földön az emberiség számára a gondolkodó ember az elmúlt évmilliók tapasztalatai alapján?"
A Tizennegyedik könyvet hamar el lehet olvasni. Egy szóból és egy pontból áll.
Így hangzik:
"Semmit."
<<

Lackfi János: Évnyitó

Diri bácsi az évnyitón
mindig idézget verseket,
ezt csinálta megint, de most
volt ebben némi döbbenet.

Azt mondta, lila tyúkanyók
tojnak autót a háztetőn,
meg hogy szeméttel focizik,
s világkupát nyer az eső.

Hozzátette, hogy vakegér
aranyat eszik meg szenet,
s hogy egy kiprüszkölt zongora
a marslakóktól üzenet.

Aztán kicsit zavarba jött,
látta, nem stimmel valami,
kezében a papírlapot
meg kellene fordítani.

Megfordította, s kezdte a
sajnos ismerős verseket,
hogy iskolánk egy nagy hajó
az élet vizén... rettenet!

És kapitánya a diri,
és vitorlája a tudás,
mi fújjuk a passzátszelet,
baromi jó vers, nem vitás.

Néha az élet viharos,
akkor egy kicsit betojunk,
máskor meg a tenger sima,
akár egy klassz kis betonút.

S a parton állva intenek
zsebkendővel a jó szülők,
és a szemükből könny csurog,
miattunk őszülnek meg ők.

S a tengeren lemegy a nap,
vitorla dagad, szél zokog,
az évnyitó is csak dagad,
elájul, aki el szokott.

És még mindig csak tart a vers,
hogy süllyedne már elfelé,
és csurogna deszkáin át
a raktérbe a kerge lé.

De nem süllyed, de nem csurog,
az iskola tovább hajóz
az élet zavaros vizén,
igazgatónk egy martalóc.

És látom ám a látomást,
hogy húsz év múltán ugyanitt
állunk, ünneplőnk leszakadt
és kihulltak a fogaink...

A diri hörögve beszél,
a mikrofon már rég halott,
hajóz, hajóz az iskola,
s ott állunk, szellemalakok!