Szabó T. Anna (emlékezés Szabó T. Attilára)

Szolgálni kell. Embert, hazát.
Soha nem urat, rendszert, elvet.
A tényeket menteni át,
búvárolni a mentett nyelvet.

Ereje: könyvek néma hangja.
Szűk szobából tág égre látott,
és lassan, szót a szóra rakva,
felépített egy tág világot.

Gyermek voltam, ámulva néztem,
az ajtajában csendben álltam,
sóvárogtam és kicsit féltem,
még nem értettem, de csodáltam.

Öreg királynak láttam mindig,
robosztus, puritán királynak.
Most látom csak, hogy vállán mit vitt,
s hogy ez az édes teher fájhat.

Ahogyan Kristóf hordja Krisztust:
terhe és terve sose könnyebb.
Ki viheti át mind, amit tud?
Az Igét hordta, nem a könyvet.

Rásúlyosult a vállalása,
de vitte, vitte, egyre vitte,
és nem azért, hogy bárki lássa,
hanem mert bátor volt a hitre.

Bátor, ki benti hangra hallgat,
és ezt szolgálja húsa, csontja:
aki erőt kér, nem hatalmat,
a mélységből is újramondja.